Anyák napja a Kálvárián


DSC_0263Virágot kaptak az édesanyák

 Első ízben szervezte meg a Közösen Ecserért Egyesület az anyák napját Ecseren. A bizonytalan időjárás ellenére dél körül már benépesült a helyszínül szolgáló Szent Antal utcai ingatlan. Az édesanyákat egy cserepes virággal köszöntötték, de minden kilátogatót finom falatokkal és itallal kínálták az egyesület tagjai. Majálisi hangulatot idézett a sátrakban keringő étel illata. Ez leginkább Benke Laci bácsinak volt köszönhető, aki délelőtt kilenckor kezdte meg a borjúpörkölt készítését. Négy óriás bográcsban főtt a 350 adag étel.

A gasztronómia olimpiát nyerő, életműdíjas mesterszakács – a tőle megszokott humorral irányította segítő csapatát. Autogrammért és közös fotózásért gyakran kellett félbeszakítania a munkáját, de a népszerűséget szerényen kezelő – mindenki Laci bácsija fiatalos lendülettel kavarta a pörköltet, valamint a tarhonyát és a beígért időre, délután kettőre el is készült a „ remekművel”. Egy adag pörköltet az eseményre invitáló szórólap felmutatásával bárki ingyen megkóstolhatott. A sor szinte addig állt Laci bácsi sátra előtt még el nem fogyott a teljes készlet. A „nagy csapat” mellett négy kis csapat is főzött. Három ecseri társaság és egy budapesti főző brigád nevezett a versenyre. Benke Laci bácsi zsűrizte a csapatokat és mindenkit megdicsérve nem hirdetett sorrendet. Aki résen volt, az itt is kóstolhatott, volt szabolcsi töltött káposzta, babgulyás és pörkölt is. A népes gyermeksereg egy alkalmi játszótéren tombolhatta ki magát, de nagy sikere volt az állatsimogatónak, a lovagoltatásnak és a galambkiállításnak is. Tatár Dóra a Közösen Ecserért Egyesület elnöke megnyitójában elmondta, hogy elsősorban az édesanyákra szerették volna felhívni a figyelmet, mert szerinte Magyarországon ez a nap nincs igazán méltó módon kiemelve, annak ellenére sem, hogy az anyák napja megünneplését a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt már 1925-ben kezdeményezte. Délután az alkalmi színpadon (egy kamion platóján) fellépett a Mydros zenekar és az Ilios táncegyüttes. A görög hangulat, a görög táncházzal együtt nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a viharfelhők elkerülték a Kálvária dombot és egy kellemes családi nap kerekedett a Közösen Ecserért Egyesület anyák napi rendezvényéből. Az eseményre ellátogatott Kissné Szabó Katalin Üllő polgármestere is. A nap fővédnöke dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő volt, aki külföldi tartózkodása miatt nem tudott személyesen részt venni az ünnepi kavalkádon. Az egyesület vezetősége és alapító tagjai ezen a csatornán keresztül is minden segítőnek külön köszönik az áldozatos munkát.

Mydros görög zenekar

Iliosz táncegyüttes

DSC_0352

Mydros görög zenekar

Álljunk meg egy sörre!- Középen Dr. Petky Ferenc

Álljunk meg egy sörre!- Középen Dr. Petky Ferenc

Aki evett, ihat is!

Aki evett, ihat is!

Kérem a következőt!

Kérem a következőt!

Egy végtelen sor az ebédnél

Egy végtelen sor az ebédnél

DSC_0354 DSC_0319

Értékel a zsűri

Értékel a zsűri

Laci bácsi osztja az ebédet

Laci bácsi osztja az ebédet

Színpadon a Mydros zenekar

Színpadon a Mydros zenekar

Jó ebédhez szól a „görög”

Jó ebédhez szól a „görög”

Nagyüzem Laci bácsi „konyháján”

Nagyüzem Laci bácsi „konyháján”

A lovak már délelőtt elszédültek

A lovak már délelőtt elszédültek

„Budapesti rövidcsőrű” díszgalamb pár

„Budapesti rövidcsőrű” díszgalamb pár

Én most inkább elkaplak!

Én most inkább elkaplak!

„Lám egy láma!” – állatsimogató

„Lám egy láma!” – állatsimogató

Kissné Szabó Katalin Üllő polgármestere Hosszú Jánossal, Harazin Istvánnal és Harazin Istvánnéval

Kissné Szabó Katalin Üllő polgármestere Hosszú Jánossal, Harazin Istvánnal és Harazin Istvánnéval

„ Dórika mindjárt kóstolhat!”- Tatár Dóra elnök asszony és Laci bácsi

„ Dórika mindjárt kóstolhat!”- Tatár Dóra elnök asszony és Laci bácsi

Laci bácsi és Hosszú János

Laci bácsi és Hosszú János

Készül a borjúpörkölt

Készül a borjúpörkölt

DSC_0266

– Virágot kaptak ajándékba az édesanyák –

– Virágot kaptak ajándékba az édesanyák –

Megjegyzés hozzáfűzése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..