Harazin István képviselőjelölt – videóval


harazin istvánAz 1958-ban születtem, azóta élek a községben családommal. Feleségen, Piroska helyben fogászati asszisztens, három felnőtt gyermekünk – Piroska, Adrienn és István – többszörös diplomások, mostanság kezdik az önálló életüket.

Általános gépészmérnökként diplomáztam, dolgoztam tervezőként, fővállalkozóként és az 1990. évi rendszerváltástól kezdve 20 éven át voltam Ecser polgármestere. Ezen időszak alatt kétszer részesültem állami kitüntetésben. 2010-től Vecsésen egy önkormányzati tulajdonú, főként Európa Uniós pályázatok lebonyolításával foglakozó céget vezetek.

Alapítója és vezetőségi tagja vagyok a Közösen Ecserért Egyesületnek.
Mindig érdekelt a helyi közösségi élet, a falu sorsa, vezetése, úgy érzem a mostani időszakban is, a helyi ismeretemet és térségi kapcsolataimat kihasználva, hasznosan tudom majd a polgáraink érdekeit képviselni.
Ecser, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 21.; +36-30-866-6148; ist.har@freemail.hu

Megjegyzés hozzáfűzése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..