Önkormányzati választás – Százezer aktivistával mozgósít a Fidesz–KDNP


kosalajos2014.10.05.

Mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a Fidesz–KDNP az október 12-ei önkormányzati választás utolsó hetében – közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus a rezsicsökkentés folytatását és a bankok elszámoltatásának megvédését említette az önkormányzati választás fő tétjei között. Ezek voltak az elsődleges témák a kormánypártok mintegy 220 kampányfórumán is – tette hozzá. A kormánypárt alelnöke arra kérte az embereket, hogy együttműködő önkormányzati vezetőket válasszanak, a kabinet ugyanis a helyhatóságok bevonásával akarja végrehajtani azt a gazdaságfejlesztési programot, amelynek alapján az európai fejlesztési források 60 százalékát kis- és középvállalkozások támogatására fordítják majd. E program megvalósítása az önkormányzatok nélkül lehetetlen, mert az ő birtokukban vannak az ehhez szükséges helyi, például a cégekkel kapcsolatos információk – mondta.

A baloldali ellenzékről Kósa Lajos úgy fogalmazott: egy politikai háborúhoz használnák fel eszközként az önkormányzatokat. Hozzátette, szerinte Budapesten kifejezetten csalódottak a baloldali szavazók, és a Fidesz több olyan visszajelzést is kapott, hogy a baloldali választók közül is sokan csak a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjére, „Tarlós Istvánra tudnak támaszkodni”. Kósa Lajos közölte: az önkormányzati választással lezárul „a nagy választási év”, ezt követően „rá tudunk fordulni arra, hogy az ország azt a programot, azt a pályát fussa be, amit mi (…) az emberekkel megbeszéltünk”. Célként fogalmazta meg, hogy a gazdasági növekedés legalább olyan ütemű legyen, mint most, és hogy több mint ötmilliónyian dolgozzanak az országban.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP a jövő évi költségvetés tartalmának mielőbbi nyilvánosságra hozatalát követelte, a fideszes politikus úgy reagált: a büdzsé előterjesztésének „zárt rendje” van, amit „pártfelhívásokra” hiba lenne módosítani. Kérdésre válaszolva közölte: biztosan nem lesz megszorítás a költségvetésben, „szeretnénk a feszes költségvetési gazdálkodást továbbvinni”.

Forrás: MTI/mno.hu

Megjegyzés hozzáfűzése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..