Tisztelt Főosztályvezető Úr!


Dr. Danka Ferenc

főosztályvezető

Tisztelt Főosztályvezető Úr.

Alulírott dr. Petky Ferenc és Hosszú János Ecser Nagyközség Önkormányzatának képviselői a korábbiakban már tájékoztattuk Önt, hogy Ecser Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező Ecseri Kommunális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Kft.) működésének a tulajdonosi ellenőrzését, a Kft teljes könyvelésének átvizsgálását nem tudjuk elvégezni, 2013 évre vonatkozó, határidőn túl beterjesztett mérlegbeszámolóját sem tudtuk részleteiben átnézni! Képviselőkként, hivatalos személyekként, a Kft. naplófőkönyv másolatába egy alkalommal tudtunk betekinteni a polgármester irodájában, mely dokumentumról utólag kiderült, hogy az nem érvényes, nem végleges. Többszöri próbálkozásunk ellenére a Kft. működését így nem tudtuk megnyugtatóan áttekinteni.

Jelen beadványt Önnek azokkal, a pirossal kiemelt jogi kiegészítésekkel továbbítjuk, amelyekre hivatkoztunk a 2014.09.17 képviselő-testületi ülésen. Az Ön által már ismert beadványunk, amelyet egy héttel a képviselő-testületi ülés előtt nyújtottuk be az Ecseri Önkormányzatnak, szerepelt a kiküldött napirendek között.

Azonban Ecser Önkormányzat 2014.09.17. képviselő-testület ülésén Gál Zsolt polgármester ügyrendi vitát követően beadványunkat azzal az indokokkal vetette le a napirendről, hogy a Kft „egy választási kampány téma lehet, nem gondolom, hogy az utolsó testületi ülésen ezzel foglalkoznia kell a képviselő-testületnek”. Az ügyrendi vita során és a „Képviselői kérdések, vélemények” napirendnél azt mondta ki a polgármester úr, hogy a Kft működésének tulajdonosi ellenőrzéséhez, annak teljes könyvelésének átvizsgálásához nem járul hozzá.

 Forrás a mellékelt dvd és a link video felvételének első és utolsó tíz perce: http://www.mammutmail.com/hu/mail/download/36f1716fb381c9318310e107a3aa2b58

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

A Kft. 2012 óta, közhitelesen bejegyzett Felügyelő Bizottság nélkül, a polgármester egyszemélyes irányításával működik. Ezalatt az időszak alatt mintegy 120 millió Ft felhasználás történt. A szeptember 17-i ülésen ismételten azért vetettük fel a témát, mert az utolsó képviselő-testületi ülésen kínálkozott az utolsó lehetőség arra, hogy korrektül áttekinthessük a Kft. ügyeit.

Mint a tulajdonos önkormányzat képviselői nyilvánvalóan nem vállalunk felelősséget a Kft. működése során esetlegesen elkövetett jogsértésekért.

Kérjük Főosztályvezető urat, hogy ezt a törvénysértő állapotot megszüntetni szíveskedjen. Jelen levelünket Dr. Tarnai Richárd Kormánymegbízott Úrnak is megküldtük.

 

Ecser.,2014. szeptember 19.

Melléklet:

Képviselői indítvány kiegészítésekkel

Tisztelettel:

Dr. Petky Ferenc és Hosszú János
önkormányzati képviselők

Megjegyzés hozzáfűzése